Tájékoztató
Tisztelt Partnerünk!
Tudja-e Ön, hogy a magyar lakosság egészségi állapota az Európai Unióban az egyik legrosszabb?
2013-ban a születéskor várható átlagos élettartam az EU28 országok átlagában férfiaknál 77,8, a nőknél 83,3 év volt, miközben ugyanekkor Magyarországon ezen két érték 72,1, illetve 78,9 év, Nógrád megyében 71,0, illetve 77,7 év volt.
Tudja-e Ön, hogy Nógrád megye lakosságának lélekszáma 2001 – 2014 között 23.213 fővel csökkent? Mit gondol arról, hogy az 1000 főre jutó összesített halálozási arányt tekintve 2013 – ban Nógrád megye a második legrosszabb helyen állt?
A Margit Kórház Pásztó törekszik a magas színvonalú fekvőbeteg és járóbeteg szakellátásra. Egészségügyi szaktevékenységünk mellett fontosnak tartjuk a betegségek megelőzését, az egészségmegőrzést. A betegség, az idő előtti rokkantság, a hosszan tartó betegállomány mind az egyénnek és családjának, mind a munkáltatónak káros következményekkel járnak.
Általános, különböző szintű és irányú szűrési programjainkkal egy, maximum két nap alatt, kórházi befekvés és kellemetlen várakozás nélkül kiszűrjük a tünetmentes, betegséget megelőző, de rizikóval járó állapotokat. Ehhez a magasan kvalifikált, udvarias szakszemélyzet és a korszerű diagnosztikai eszközök rendelkezésünkre állnak.
Ma Magyarországon minden második halálozás szív- érrendszeri, minden negyedik halálozás daganatos eredetű. A szűrőprogramjainkban ezért kiemelt szerepet kapnak a különböző kardiovaszkuláris (szív-, és érrendszeri) valamint a daganatos szűrések.
Valamennyi eredményt dokumentáljuk, a szakmai szabályok szerinti írásos formában a vizsgálatok végén összefoglaló orvosi véleményt kapnak partnereink.
Összefoglaló szakvélemény keretében az egészségi állapottól függően, betegség gyanúja esetén javaslatot teszünk további szakvizsgálat(ok)ra és kezelés(ek)re, melyet szakrendeléseinken a társadalombiztosítási ellátások terhére már ingyenesen vehetnek igénybe.
Kórházunkban a szűréseket kizárólag telefonon vagy személyesen történő időpont egyeztetés alapján végezzük, minimálisra csökkentve a várakozás okozta kellemetlenségeket.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, bővebb információhoz juthat weboldalunkon (https://pkorhaz.hu/szurovizsgalatok), vagy személyesen illetve telefonon keresztül a kórház igazgatói titkárságán Petre Zsuzsanna titkárnőtől (06-32-561-010 vagy 561-000 / 2150), valamint e-mailben is érdeklődhet: titkarsag@pkorhaz.hu.
Várjuk szíves jelentkezését, hogy személyesen is meggyőződhessen ellátásunk színvonaláról.
Üdvözlettel:
Dr. Boczek Tibor
Főigazgató